Emberi Értékek - G-Portál

Peti Zsombor: Pokoli szerelem

2009.07.18. 07:49

Az ördög nevet

Ma mindent, médiát, művészeket, minden karriert az ördög álarcosbálja kezdete óta a Pokol angyalai adnak, s irányítanak. Tőlük való minden jutalom, minden szerelem, hiszen megárnyékoló Istenükről született Jézus is, Sátán népének pogány népeivel, ahogyan Pálnál olvashatjuk minden tisztátalansággal együtt. A sötétség apokalipszisét jelentik a sztárok, indigós gyerekeket a másodpéldányuk.

Az ördög nevet s a fekete angyalok táncot járnak az éjfekete boltozaton,
kénköves csizmájukkal szikrát csaholnak, mint vad kutyák a padozaton.
S ördögi torkuk feketesége egyfolytában kilátszik nevetésük alól mélyen,
így mulatoznak a borisszák, s derengenek régi tivornyák az emlékeken.

Fekete lovak mentén húzott éjsötét szekéren vágtat a vörös bőrű ördög,
s körötte, mint egy sűrű felhő ezer s ezer fekete holló szédülten pörög.
Izzó vasakkal, mint megannyi tűt, szurkálják az embert kegyetlen, kéjelegve,
s vén paráznák enyelegnek, csecsszopók cselt szövögetnek magasan felette.

Gyarló lelkek kárhozott kín üvöltése hallatszik, mint millió vadászkürt, ha zeng,
s mint az őrült zenész ki hegedűjébe csap, húrt átszaggatva, oly erővel húzza.
S mintha az alvilág legrejtettebb bugyraiban is dobhártyát szakítva zúgna,
úgy tör előre az üvöltés s a nevetés, mely élvezi a szenvedést s élteti ugyanazt.

Angyalpárok a tüzesen veres hajnalpírban paráználnak az ember orra előtt,
csókjai izzó vasreszeléket köpdös s égeti, azaz embert mindenekelőtt.
Majd vadul dönti hanyatt a hím s a nőstény kitárulkozik, mint a virág szirmai,
s nevetve, kéjelegve adja oda magát mondván nesze, tessék s feszülnek izmai.

A sok provokátor, kiket Lucifer fizet, hogy törjenek az emberre tüstént,
mind ott süttetik magukat a lávafolyam mentén a pokolban lent s mind bent ég.
Veres palástú írnokok, izzó papirusra égetik pennájukkal, mit kíván tőlük az ördög,
s minden egyes vésésükre egy emberi véna szakad át s mindenfelé vér csöpög.

S egy sziklaszirten, hol fiatal párokat taszítanak le az izzó szakadékba,
ott jövünk mi, vörös palástban, fekete kesztyűben s fejünkön izzó vaskorona.
S talpunk alatt a forró talaj még jobban gőzölög majd olvad az éter a felszínen,
s egy fiatal, félő, sikoltó szerelmespárt vadul lökünk bele ketten, vad szerelemben.

S kezed szorítja a fekete acél vasmarok, mely sárgán izzik a pokoli hőségben,
s rám mosolyogsz izzó vörös ajkaiddal, s leheleted leégeti arcomról a pírt menten.
Egy nagy hatalmas vaskapu felett dőlt betűkkel égő betűk izzanak fenn,
minden betűjét ördögök kovácsolják, s fekete angyalok sikoltják; szerelem!

Vissza a bloghoz