Milyen furcsa, hogy a világon mindenütt ugyanazon csillagokat látjuk, a szerencsésebbek minden este gyönyörködhetnek bennük családi házuk égre nyíló ablakán, vagy udvarán, mégis ahányan élünk a világon annyifélék vagyunk! Egyesek megérdemelnék, hogy a látványban gyönyörködhessenek naponta, míg akik észre sem veszik a csodákat, azoknak kellene élniük panel-gyufásdobozokban.

Nincs igazság a világon, legalábbis a hatvanas évektől mindent felrúgtak. A szép lelkűek bezárva senyvedve végzik  életüket, míg a gonoszok élvezik a természet adta harmóniát.

Ha néha, éjjelente meg-megállsz,
s felnézel a csillagokra
onnan várva vigaszt és reményt,
gondolj arra, hogy talán ebben a percben
kint állok valahol én is az égbolt árnyékában,
s a csillagokat nézem. Ugyanazokat a csillagokat.

S ha egyszerre nézzük őket, lassan mintha
egymás mellett állnánk; kinyújtom karom,
s a végtelenségen át szorítalak magamhoz,
hogy tudjam: enyém vagy.