A költő társáról írta csodálatos versét, akit érett korban talált meg.

Kellemes hétvégét kívánok Önöknek az időjárás ellenére! 

 

Ifjúságod széthordta más.
De megmaradt, nekem maradt meg
hajadban a füstszín varázs,
s őszi fénye fáradt szemednek.

Ó, édes ősz kora! Nekem
szebb ez, mint járni tikkadt nyárban,
Jobban szeret képzeletem
téged a lágy ősz sugarában.

Szívem igaz lett és erős.
S a suttogók szemébe vágom:
nem vagyok már tivornyahős
zabolatépő éjszakákon.

Éveim búcsút intenek
a hajdani duhaj legénynek.
Új vágy telíti szívemet,
véremben hűsebb szenvedélyek.

Ablakomat már verdesi
szeptember, rézszín fűzfaággal,
hogy úgy nyissak ajtót neki:
őszbe bukók alázatával.

Megbékül mindennel szivem,
és nem veszít és nem is lázad.
Más lett Oroszföld énnekem,
mások a temetők, a házak.

Tisztult szemem már látva lát,
messzebbre ér el villanása.
Csak te lehetsz, nővér, barát,
a költő egyedüli társa,

s komolyodó, szelíd dalom
csak néked zenghet mostanától
alkonyba fúló utakon
elfutó szilaj ifjuságról.