Ancsa lepett meg bennünket ezzel a két gyönyörű verssel, melyeket csak élvezettel lehet olvasni.

Kellemes délutánt, jó éjszakát és gondtalan utolsó munkanapot kívánok Önöknek! 

 Milyen jó lenne, ha éreznénk ölelő szeretetét az Istennek, ha éreznénk, hogy mellettünk áll minden bajunkban! 

Klarisz által bemutatott versben Isten szeretete áll a költőnő mellett.

Van ebben az országban egy élőlény, ember a neve, akinek nincs hovatartozása, bibliai születése, nem cigány és nem zsidó, nem honfoglaló, nem elmeosztály születtette meg, nem bábu és nem  teremtmény: ember a neve. Nem kiválasztott, ezért semmihez sincsen joga: sem munkához, sem vagyonhoz, sem élethez, sem boldogsághoz. Mindenféle jogában korlátozva van, egyhez van joga: a halálhoz.

Képzeletünknek semmi sem szabhat határt még akkor sem, ha lelakatolva minden kapu testünkön, béklyóba kötve élünk.

Gondolatban odautazunk, ahová csak akarunk, bárkit felkereshetünk, azt mondunk, amit akarunk. 

Lászlótól mindig tanulhatunk újat a régi magyar történelemből.

Furcsa és hátborzongató rájönni, mennyire kicsi a világ, s milyen hegyek, vidékek között nőttünk fel. Amikor Koppány egyik nevét, a Szárt mondta, eszembe jutott a sátoraljaújhelyi egyik hegy, a Szár-hegy neve. Most Kupáról írt, s régi szomszédaimra emlékeztem: Kupaiékra, Tasékra, Tulpáékra, Erdősékre, Sándorékra, Szegediékre, Csabaiékra, kik nevéről Miskolc városa még Csabai kaput is nevezett el.  

Kellemes vasárnapot és szép jövő hetet kívánok Önöknek!