Kőszobor áll az udvaron magányosan, s így dalol:
- Ellopták a szívem, nem szeret senki sem!
 Meghallja a szép királylány, így szól:
- Zeng el kedves márvány bánatos sorsodat, halljam panaszodat!
- Tudod, szép tündér királylány, egyszer régen élt egy sárkány, ki megölve engem elvarázsolt menten. Boszorkával vetekedett tudománya, hetvenhetet  ismert varázsigét, elvette a lények szívét. Sírni azóta nem tudok, sem nevetni és hazudok -  mikor megkérdeznek – szegény embereknek.
- Cseppet se búsulj kőszobor, megkeresem tündér-rokon csodás Melindáját, füvek királylányát.
 Elindult hát szaporán fel, hét óceánon átkelt, hömpölygő folyókon, magas hegyormokon. Gyémánt-barlangba érkezve Melinda hírét éltette, dicsérte szépségét, áldotta az eszét. Elmesélte szobor sorsát, kérte jó tündér rokonját adja vissza hitét, tegye vissza szívét.
Tündér Melinda így felelt:
- Menj hamar, holnap már lehet örvendezni kedves királylány!
A királylány sietett a szoborhoz és meglepődve állt eléje: Könny csillog szemében. Megfogta a szobor-élet, a márvány megremegett.
Átölelte hős Botondját, szívük hangos boldogságát kísérte lágy harang, s  turbékoló galamb.



 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés