Minek szaladtok el...

Minek szaladtok el, ti szépek?
Te pillanat, te álom, te élet,
Minek szaladtok el, ti?

Minek oly szép a lány, az álom,
Hogy félek tőle, ha megtalálom,
Hogy nem merek szeretni?

Minek fájt oly nagyon a lelkem,
Mikor a legszebb lányra leltem
S mért nem merek feledni?

Mért von felé hiú, vad áram,
Hogy megtaláljam, hogy megimádjam
S ne merjem megszeretni?

Lángolni jöttem

Lángolni jöttem én közétek,
Ti fázós lelkű emberek.
S míg öntüzem lassan eléget,
Elérem az örök telet!

Olvasztgatom a többieknek
Kérges szívéről a fagyot,
De szürke lelkek szürkesége
Megvesz és majdnem megfagyok!

Szerelmem tűzhányó hevével
Szórom a gyűlölet kövét,
Ó mert vakító lánggal égtem,
Azért vagyok most oly sötét!

Mint fáradt meteor, csavargom,
Termékenységet keresőn,
Vad vággyal hullok a kopárra,
Új életet esengve hőn!

Hiába itt minden melegség,
Kevés az örök tavasz itt,
Hogy jégszívekből, kőszívekből
Fakassza tündérálmait.

Úgy járok én e zord tömegben,
Mint napsugár a sarkokon,
Pólusain tenger közönynek
A fényt büszkén ragyogtatom:

Balvégzetem vak éjjelébe
Szívem ezer sugára száll;
Lobogjon lelkem, ha kilobban,
Legyen a vége: tűzhalál!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés