Anyám a kapuban áll,
És elkezd majd sírni, mikor megérkezem,
Apám csak szótlanul rázza a kezem,
Bár látom, hogy kérné, hogy meséljem el.
Mondjam el, mi történt velem,
Mióta elhagytam az otthonom,
Hogy éltem, hol jártam, milyen a világ,
És mi mindent láttam a megtett úton.
Szinte látom a szomszédok hosszú sorát,
Ahogy mindent otthagyva rohannak át,
Látni a fiút, aki megérkezett.
Igen így lesz, ha egy napon hazamegyek.
A terített asztal körül
Ott ül a család és pár jóbarát,
Apám zavartan átadja nekem a helyét
Az asztalfőn, ahol más sosem ült még.
És rám néznek kíváncsian,
És egyszerre tíz kérdést szegeznek nekem,
S mindegyik kérdésre felelni kell,
Nem tudom, hol kéne elkezdenem.
Mindig csak a szépet mesélem el,
Szegény anyám kicsit boldog legyen,
Kigondolok néhány szép történetet.
Igen így lesz, ha egy napon hazamegyek.
És ígérem, egy napon hazamegyek.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
