Füst Milán verse nagyon megható. Már régóta nem harcban halnak meg fiai, hanem titkos lázálom küzdelemben betegségek által sújtottan, dögvésztől, rákól, infarktustól, eső-féle egyszerre agyat bénító para-csapásoktól, melyek elektromosságok, baktériumok. Ady könyvében megírott zsidó csapások ezek, melyek után csak a dögvésszel arató dögcigányok maradnak, mint minden országban, melyek, mint betegségek nem halnak meg soha. Milyen érdekes a füst szó, mintha beteljesült volna egyesek sorsa nevével, amikor füstöltek a kémények. Nemcsak az ózónréteg volt az ellenség, a világ, kinek orra alá füstöltek a vasgyáriak, a csontváz jelesek, mintha ezek nem is ezen a világon élnének, másutt is lenne otthonuk, talán fenn az égben, elfoglalva a láthatatlan egyik-másik gyűrájét, lét-világát.