Emberi Értékek - G-Portál

Hórihorgas, hirtelen télben éltem,
aztán jöttél, és megmutattad, hogy kell élnem.
Köszönöm Neked minden éneked.
Ahogy én kereslek, úgy sajnos nem lehet,

valahogy másképp jön a kikelet.

A mai napod legyen nagyon szép!
S aholnapod ha toldoz-foltoz,
menjünk el együtt ahhoz a sziklafalhoz.
Nézzük órákon át, ahogy hullámok
csapódnak neki a kőnek,
sejtsük csak, hogy valahol máshol
a fenyők az égig nőnek, mégis élnek.

Jó volt Veled, mert volt.
Bennem most hatalmas tintafolt
mutatja önmagának a pacát,
de álljunk szembe azzal a fallal,
és ismerjük be, hogy egymás ellen
nem vétettünk soha egy hibát.

Tűz kihunyt, parázs bezsongott,
tűzoltótornyos gondod hordod,
közben lebeg a pendelyed
ízzó, harmatos-hajnalos réten,
szinte villámlik a felhő az égen,
ahogy magad a tóban mosdatod.

Elengedni nehéz valakit,
míg egyetlen szusszát se kérted,
mert nem kérhetted, de mindig
tudtad, hogy szussza nélkül akár
meghalni tudna érted. Ő az, aki
nem mehet el... se most, se máskor.
Ő többet énekel arról a más világról,
ami téged éppen érdekel.

Drágaszép álmom alhatod.
Mehetsz, utolér kedves illatod.
A semmiben meg talán, talán
még a hangom is meghallhatod.

Benned mély kút tündöklő fénye él.
Regél, magáról mély mesét mesél.
Iszapos vedrek, ha orvul settenkednek,
benned csillog az, ami íz:
a tiszta víz, a tiszta víz.
Forrásommá fakadtál parázsló fák alatt.
Megszakadt forrássá... magvaszakadt.
Kellene valami fogódzó, valami part...
De Isten kettőnknek csak ilyen semmi
felemás, omló partot akart.

Egyetlen éjszakát adj, Jóuram, nekem!
Ígérem, nem feleselek, és nem berzenkedem.
Meghúzom magam, beleolvadok a tájba,
mint ki két kezét könyökig önmagába vájta.
Ezért nem nyújthatom, mert nincs amit.
Tartanám én a tenyerem, véresőt fognék fel,
száraz ajkammal hallgatnám az idő húrjait...
De nincs, amit...
De nincs, amit...

Te nem tudod, de minden áldott éjjelen
itt vagyok Veled. Lesem cserepes ajkad,
és kenem induló szelet kenyered.

Lépj rá az igazgyöngyre, törjön porrá talpad alatt,
a gyémántot tedd a sínre, amikor jön a gyorsvonat.
Aztán kezedet zsebbe, mosolyogj mindenen, és hát...
mosolyogj mindenkin is, akik mosolynak látják arcod fintorát.
Mikor meg nem maradt már semmid, se gyémántod, se gyöngyöd,
készülj fel az örök télre, arra a mindig készre.
Éles elmével állj be a vágányok közé: a mozdonyvezető
úgysem tudja majd megállítani érted száguldó mozdonyát,
mert vagy nem is akarja, vagy későn vesz csak észre.

Álmom eltűnt, most véreső hullik,
ahogy az időm csak érted múlik.
S ha mégis-mégis hull itt a hó,
ez nem halál, csak riadó. Gyere
hozzám vissza, s talán kitalálod,
hogy miért várlak ennyire.
Nem többre, csak ennyire.
Vedd fel a jó meleg télikabátod!

Mondd azt, amit kiáltani szeretnék neked.
Hogy melegít szép éneked,
amikor helyed nem lelem.
Csak maradj itt, maradj még itt nekem.
Csodálatosszép, igazi Kedvesem.

Állj a tükör elé meztelenül,
csak nézd, csak nézd magad,
ki tudja, mikor jön el majd az a pillanat,
amikor meglátod végre önmagad.
Akard, ha tested rest is, s agyad
fagylaltos kancáját kereste.

Habzón bomoljon szemedbe
igéző kék szemed azúrkékje,
mellbimbóid szikrázzanak bele az égbe,
s csak állj a tükör előtt meztelenül.
És mikor álmom álmodba szenderül,
elmehessek egyedül és emberül.

Tiszaiember: Vannak dolgok, melyeket letagadni nem lehet