Blog : Babits Mihály: Tüzek |
Babits Mihály: Tüzek
2008.10.16. 08:09
Gábor által hozott vers nagyszerűen mutatja be a tüzeket, milyen tüzek lehetnek, végül az utolsó versszakban pokol tüzeiként egyesíti ezeket. Még nem írtam soha a kályha tüzéről, mely nem véletlenül szén-monoxidos füstjével megfullaszthat embereket. Az ördögöknek is hasonló a szaguk, bár kissé kénköves. Ez a kormányunk bizony patkóval ellátott, patkó alakzatban foglaltak helyet a parlamentben is, mely nagy dicsőséget jelent számukra, de nem kell lebecsülni az ördögi tüzet, mert hatalmas erő. Együtt vetettek egykor el az angyalokkal a bibliájuk szerint, sőt az éjféli misében is érintettek, mivel saját legendáikat éneklik ilyenkor - megérkezett éjszaka népe, mindenkinek jó éjszakát! kívánnak. Sajnálatos, hogy az elvettetés, mint az aratás is szimbolumokban történik az új vérszövetségben, melyben Anna a bárány, kinek vízöntő felébredésére vártak Főnixesek elméletével, az aratás pedig kenyér ünnepekkel a világ végét jelenti. Megtartják saját kenyér ünnepeiket bűntetlenül, hiszen Anna-Jézus sohasem fog eljönni zöld szemekkel, hogy bosszút álljon az ördögökön, dögökkel együtt.
Még annyit tennék hozzá az elkezdett szenes-fás kályhákhoz, hogy a század elején már gázzal fűtöttek. Mi történt ezután? Azok a megmondhatói, akik átélték az elmúlt száz évet, hogy kerültek városok olyan helyzetbe, hogy ismét zsidó fuvarosok cipeljék nekik a szenet, s a fát. De még az sem volt mindegy, mikor melyik szén volt divatban. Ha felkutatnánk minden kis apró elemet, mely a környezetszennyeződéshez kötődik a dallammal bíró szívesek elleni merényletekkel együtt, nagyon meglepődnénk!
Mivel ma nincs dolog, mivel ma nincs dirádó
s lelkünk a kósza vágy kész szállodája lett,
mondd meg ma hát nekem, te régi tűzimádó,
tüzek közt mely tüzet imádsz te más felett?
A kályha tüze, mely előttünk itt ropogva
agyagbörtön közül sohase szabadul,
hasonlít arra, mely testünkben háborogva
szívünket vereti néha nagyon vadul.
Ó, boldog az a tűz, melynek melegje vígan
bebarátságosít egy meghitt kis szobát
és átkozott a gőz, mely füstölögve, hígan
elomlik éjeken - s megfullad a család.
A csillagok tüze, mely fenn a távol égen
tisztán, közömbösen, magányosan ragyog,
mégis mindég remeg, reszket az éji kéken -
mi égi szenvedély bánthat, ti csillagok?
Ó, boldog csillag az, amely áldott hevével
bolygókat éltet, úgy mint szép apánk, a nap -
de vannak miknek itt csak késett fényük évell,
míg fáradt lángjaik már régen alszanak.
Egykor az ifju vágy más tűz felé vonott,
mely szintolyan magas, habár nem olyan tiszta.
Ó, rejtsd el a szemed, ernyőzd be homlokod:
lélek! reád tapadt a világ durva piszka.
A dícsőség tüze akkor boldog, ha áldott,
boldog, ha boldogít, ha nem keresve jő:
oly isten ez, ki úgy áld meg, ha nem imádod,
gyönyör, ha nem gyönyör, erő, ha nem erő.
Az édes tiszta tűz, mely kedvesed szemében
oly szelíden ragyog, az áldott enyhe tűz,
mely bárkinek öröm, tenéked átok épen:
mi mást mulatni vonz, téged tépődni űz,
mi másnak lelket ád, tenéked lelked rágja,
kínpadi láng neked, mi másnak szent sugár:
lélekkel mit törődsz? de tested marja lángja
s hullád is égeti, majdan ha elbukál.
Az oltárok tüzét, gonosz, te rég leköpted,
a harci tűz, amely templomot gyujtogat,
rég elhamuhodott tebenned. Köd mögötted,
előtted köd - bukott! megadhatod magad.
Nem tudsz már rontani, építni sohse tudtál;
a mennykövek tüzét szemed rég bámulá:
most, amikor tanyád a mennykövek között áll,
híres! nem búsz-e lám üvegharang alá?
A pokolnak tüze - ó, pokol tüze mind!
a döglött csillagok! a dugult kályha gáza!
a szörnyű szerelem, mely törvényt nem tekint,
színpadi, kínpadi dícsvágyad gyáva gyásza,
a lusta fájdalom! ó, pokol tüze mind:
készítve lent a hely, már áll a máglya váza -
fuj, szörnyű szerelem, mely törvényt nem tekint!
fuj, döglött csillagok! fuj, dugult kályha gáza !
|