Az olaszországi San Giovanni Rotondo kapucinus kolostorában élt és halt meg Pió atya.  Neve immár fogalommá vált a katolikus hívők többsége számára, története a 20. század misztikájának önálló fejezete. A karizmatikus pap számos szenvedése után a fizikai parajelenségek legritkább és fizikailag legérthetetlenebb jelenségét, a levitációt is megélte. Híres lett arról is, hogy a gyóntatószékben nála nem kell gyónni. Tisztánlátásával (vagy medialitásával) tudta ugyanis, hogy milyen problémái vannak a gyónóknak. Fotósok hiába próbálkoztak azzal, hogy szemben vele, háta mögött, vagy rejtekhelyről pillanatfelvételt készítsenek róla, a filmek exponálatlanok maradtak.
 

     Rengeteg tanúkkal is igazolt történet szól arról, hogy a távolból is pontosan megmondta, kivel mi történt. Látta a jövőt és tudta mi van az emberek lelkében. „Isten néha hagy belesni a füzetébe” – mondta. Stigmái és különleges képességei, magára vonták az egyház és a világ figyelmét. Voltak, akik csalónak gondolták. Egy ideig tilos volt gyóntatnia, sőt egyfajta speciális házi őrizetben is tartották. Ő mindent engedelmesen és rendkívüli alázattal tűrt. Egész életében sokat betegeskedett. Állítólag a lázhőmérők többször szétpattantak nála, míg a fürdőhőmérők 48 fokra szöktek föl. Betegségeit misztikus betegségeknek tartják, melyekkel mindig átvett valamit az emberek szenvedéseiből. Lakótársként nem lehetett könnyű vele élni, mert a leírások szerint éjszakánként gyakorta az „ördöggel viaskodott”, a lelki kísértések mellett azt élte át, mintha fizikailag is ütlegelték volna, és rengeteg szenvedésen ment keresztül. Miséit egy mély, titokzatos légkör vette körül, melyek során gyakran esett extázisba és vesztette el eszméletét. Szent áldozáskor gyakran annyit sírt, hogy egész tócsa keletkezett alatta. 24 évesen halálos betegséget diagnosztizáltak nála, de 40 napos böjt, ima és kísértések sorozata után csodás módon fölgyógyult. Testén ugyanazok a stigmák jelentkeztek, mint Assisi Szent Ferencén és a számos egybeesés miatt sokan gondolják úgy, hogy Pio atya Szent Ferenc szellemének újbóli megjelenése a Földön. Még a stigmás szentek között is ritka az, hogy a testen Krisztus kínzásainak összes sebhelye megjelent. Pio atya esetében – mint Assisi Szent Ferencnél is - ugyanez történt. A szent sebeket próbálta eltakarni, de gyakran olyan mennyiségű vért veszített, hogy nem tudta azokat eltitkolni. 50 éven át mindennap folyt a vére, amely a leírások és orvosi látleletek szerint bíborszínű és illatos volt. Pio atyáról úgy tartják, magára vette az emberek szenvedéseit és a krisztusi sebeket magán viselve vérével váltotta meg az egyes embereket vétkeiktől. Többször jegyezték fel róla a bilokáció jelenségét. Egyszerre látták őt több helyen (pl. Rómában gyóntatott, Rotondóban pedig találkozókat bonyolított le). Szenvedései ellenére nagyon jó humorú ember volt, tele életszeretettel, aki kitűnően találta meg a hangot az egyszerű emberekkel. Utolsó évtizedeiben több hónapos előjegyzéssel lehetett csak találkozni vele, mert emberek tízezrei özönlöttek hozzá folyamatosan. Naponta sok órán át gyóntatott (ezt tekintette egyik legfontosabb feladatának), volt, hogy naponta 10 órán át. San Giovanni Rotondóban nagy kórházat hozott létre ima csoportokat szervezett és nem nyugodott meg, amíg szenvedést, rászorulót látott. Az utolsó évtizedeket San Giovanni Rotondóban töltötte. A városból szent zarándokhely lett, korunk leglátogatottabb európai vallási központjainak egyike, ahová több mint 8 millió zarándok jár évente. Itt halt meg 1968. szeptember 23. napján, stigmái megjelenésének 50. évfordulóján.

Csodás történetek Padre Pio életéből

Egy vereség után Cadorna tábornok búnak adta a fejét és öngyilkosságra gondolt. Egyik este, miután beosztotta az őröket, sátrába zárkózott és a revolveréhez nyúlt… Hirtelen belépett egy barnás darócruhát viselő szerzetes, megállt egy pillanatra és rosszalló kifejezéssel fölemelte az ujját:

– Ugyan tábornok, csak nem fog ilyen ostobaságot elkövetni?

Pedig a tábornok szigorúan megtiltotta, hogy zavarják. Esztelen haraggal kirohant, de nem látott senkit. A megkérdezett őrök égre-földre esküdöztek, hogy nem láttak és nem engedtek be senkit. A haragot felváltotta a megdöbbenés, s a gyötrő gondolat egy csapásra erejét vesztette. Az eset nem hagyta nyugton, makacsul töprengett, hogy megtalálja a dolog nyitját. Ki volt ez a fiatal ferences, aki arcátlan módon meg merte zavarni magányát, és elég hatalmas ahhoz, hogy a revolvert kivegye a kezéből?

Közben a háború véget ért. Ekkor kezdtek beszélni Padre Pióról. A tábornok, hogy tisztán lásson a dologban, San Giovanni Rotondóba utazott inkognitóban és civilben.

Nos, ezidőtájt Padre Pio éppen „zár alatt” volt és az orvosi fakultás rendelkezései alatt állt. Lehetetlenség volt beszélni vele! A tábornok azonban erősködött:

– Legalább azt engedjék meg, hogy lássam!

– Jó – válaszolta a gvárdián atya –, maradjon itt a folyosón, míg a templomba indulunk hálaadásra. Menetközben látni fogja.

A tábornok egy sarokba húzódva várakozott. A szerzetesek elvonultak: a tábornok felismerte éjszakai látogatóját. Padre Pio rámosolygott és ugyanazzal a mozdulattal emelte fel ujját – félig kötekedve, félig fenyegetően –, mintha csak azt mondaná:

– Azt a dolgot szerencsésen megúszta!

 

Egy környékbeli derék asszonynak súlyosan beteg volt a férje. Nosza, rohant gyorsan a kolostorba. De hogyan juthatna Padre Pio közelébe? A mise alatt szegényke nyugtalan, izeg-mozog, jár-kel jobbról balra, balról jobbra. A gyóntatások alatt is ugyanaz a mesterkedés. Végül sikerült belopakodnia a nevezetes folyosóra, ahol az ember „futólag láthatja” Padre Piót. Pio atya, amint észrevette, nagy szemeket meresztett rá:

– Kishitű asszony, remélem, befejezted már, hogy siránkozásoddal telebeszéld a fejemet és próbára tedd a dobhártyáimat. Hát süket vagyok én? Elmondtad ötször is, jobbról, balról, előttem, hátam mögött. Értettem, megértettem…

Aztán mosolyogva:

– Eredj haza gyorsan. Minden rendben van.

Valóban, az asszony férje meggyógyult.

(Forrás: Maria Winowska – Padre Pio igazi arca)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés