Hogyha egyszer

Lassan nyílik a szerelmünk,

mint egy óvatos növény,

tengerparton hajladozva

a szeszélyes árapályban.

Összezárja szirmait,

nem bízik még a napsütésben,

majd kinyitja ágait, ha újra lágyan ring a tenger.

Hogyha egyszer majd hazudni nem kell senkinek tovább,

nem kell titkolni, hogy szeretlek.

Kinyílik a szerelmünk,

elhagy minden rossz szokást,

évrezredeknek átöröklött

szenvedését,meg szeszélyét.

Elmaradnak a viták,

féltékenység, vádaskodások,

elmarad a fájdalom,

marcangoló csatározások.

Hogyha egyszer majd

hazudni nem kell végre többet

sem magunknak, sem a külvilágnak,

hogyha egyszer majd hazudni nem kell

senkinek tovább, nem kell titkolni, hogy szeretlek.

Nem fásul el a szívünk,

mindig érdekes maradsz,

meg nem unlak, mindig új vagy,

ismeretlen szép világom.

Fölfedezlek, mint egy földrészt,

minden tájadat bejárom,

fölfedezlek minden reggel,

fölfedezlek minden éjjel.

Hogyha egyszer majd hazudni nem kell végre többet sem magunknak, sem a külvilágnak.

Hogyhaegyszer majd hazudni nem kell senkinek tovább, nem kell titkolni, hogy szeretlek.