Emberi Értékek - G-Portál

Dsida Jenő emlékére

„…nem volt várakozás. Hat óra késést
jeleztek és fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
Mint ki sötétben titkos útnak indult,
Végzetes földön csillagok szavára,
Sors elől szökve, mégis szembe a sorssal,
S finom ideggel érzi messziről
Nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
A sűrű füst, mint roppant denevérszárny
Legyintett arcul. Tompa borzalom
Fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
Szót váltani jó, meghitt emberekkel,
De nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
Aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról,
S végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Dudás Sándor: Húsvét

Királyosdit játszottak velünk,
S melletted függünk, mint a latrok,
Keresztjén gyötrő szenvedésnek,
Gyászba öltözött fájdalomban,
Kipántlizva pucérságunk
Félelem piros palástjával,
Koronánk tövisei sajgó
Sebünk szeméből vért csurgatnak,
Békétlen ökleinket szögek
Béklyózzák szelid csikókká,
Lábfejünk feszül, lépni hitvány,
Lándzsával nyitva mellkasunk
Kapuja: bújj ki rajta, lélek!
Elhullajtva ajkunkról a szó.
Mire marad még bennünk erő:
Intésre, kábult túlélésre,
Vagy már csak a valamikori
Feltámadásban
Lehet maroknyi bizodalmunk?

     E két vers eredete megjelent 1992-ben a kék szélhárfa tollal jelű Látókörben, az Észak-Magyarország irodalmi mellékleteként.

    Nem értettem soha, amikor olvastam soraikat. Egyik zsidókról írt kajánul, másik feszületre volt téve, harmadik nagyanyja ráncos volt, szemükben fény táncolt, s vakított, miközben az én megjelent versem kék háttérbe lett helyezve, szűkölő falak közt éltem, erkély, levegő nélkül, ami a várost egyébként is jelképezte.

     A Pegazus lett, mint egykori tulpárok fehér lova – Tulpa néni a szomszédban lakott, mikor kicsi voltam – a fémjezése a feszületre tett költőnek itt. Lisztóczky László azt írta Dsida Jenőről, hogy kisgyermekkorától súlyos és gyógyíthatatlan szívbetegségben szenvedett. Sorsát krisztusivá avatta a folytonos készenlét előre tudott, nem váratlanul rátörő halálra. Milyen krisztusi sorsról ír az, aki napkeleti erkölcsű és humanás tanokat tanul?

     Itt infarktus arat, s már sokat dolgozni és aggódni sem kell miatta, mert bárki megkaphatja, aki jó ember.

Egyébként az adventista könyvekben leírták: azt engedik a az adventisták ellenségei elolvastatni könyvekből, vagy újságokból a jehova istennel együtt, akit éppen akarnak. Valamiképpen befolyásolni tudják a látást. Szintén Észak-ban jelent meg, hogy ilyen paraféle szemet befolyásolók gyógyszertárat nyitottak a kilencvenes évek elején. Érdemes elolvasni az újságokat, mert nagyon régi történelem található benne, egyébként a törökvészesekhez kapcsolódik, leninvárosi kezdetük Török Erzsébet volt a karakterük két törökvészes nagykövetségével a kormánynak.

     A feszületes költő kiléte, akit szántak játszani, ismeretlen számomra, bár az újságban megírták neveiket.

     Elmondták, a lírai karámja a bibliának járt térítő utakra régebben falvakba, Íziszes tudományt tanítottak és közben ittak részegségig, bujálkodtak, hogy eleget tegyenek a karám jelzőinek.

     Dsida Jenő feszületesnek érezte sorsát, mert szívbeteg volt. A szívbetegség öröklött – mondta nekem egy bioenergetikus orosz természetgyógyász professzor 1991-ben. Azóta már a táguló árnyékvilág tisztul coca colától, cigitől, alkoholtól, lakás mocskosságától, ruháiktól, bujaságból vérből a tetkós sátán népével együtt, s a hozzátartozó La mancha csatorna denevéreseivel, Stadionokat építőkkel.

     Mi nem voltunk költők - bár én költő asszonynak címzett leveleket kaptam -, tiltott volt a zsidó költőség tanulása, mert embereket szerettek volna látni a jövő társadalmában, nem apokaliptikus pszichopatákat.

Ennek ellenére nagymamám különös körülmények között halt meg, spiritisztákat utánzó hanggal hívva apát a szőlőben háromszor a hangján, amiben emberek nem hisznek, s közben, amikor apát szólongatta a hang, háromszor kapott szívinfarktust, míg dr. Szmisz kijött megnézni, mi történt vele.

Apa ugyanígy halt meg, mivel szépen énekelt és csak egészséges élelmiszereket fogyasztott, készített - három agyvérzés utáni szívinfarktusban, majd kifosztották. Marosán-féle takarítókkal aláztak meg embereket, Vekkerdi-féle cigányságot kezdvén emelni születésemkor, nekik osztották be pénzüket, hozzájuk rendelve ki gondnokul apámat.

Ez a Vekkerdi család, mint a zsidó fuvaros Hideg hatalmas házat épített a városban. Eljött az idejük a zsidóknak.

      Érthetetlen számomra az emberek feszületre tétele, megölése fiatalon a költők, füvesek, alkoholisták, sánták, sorssal rendelkező misztikusok, végzetes fekete mágusok helyett, akiket előre kijelöltek maguknak. A borsodi megyeszékhely ismételte az összes megjelent újságot és könyvet az elmúlt 13 év alatt többször is. A heti hetest is innen közvetítik, a pirosozó tv2 stábja is innen ment el...

     Döntse el mindenki, mit jelent neki a Pegazus, ami költőként van megírva a zsidók Olajfák hegyén, krisztusi szenvedéssel, értsék meg, mit tettek, mert nem könnyű belefolyni írásaikba, s ezeket értelmezni.

      A Pegazus születésem előtt olyan elmeosztály volt, amik tagjai még a freudista pszichiátereket is tönkretették, pedig azok a Fejezetek a szexualistás történetéből című könyv alapján időrendi sorrendben a jungisták – aranykoriak – után következtek sorrendben.

      Jézus életének a végzetes pillanatait kapcsolta össze a személyes lét hétköznapjaival Dsida Jenő legismertebb versével, a Nagycsütörtök-kel. Ebből idéztem a pegazusi költő sorsának sorait hozzátéve Dudás Sándor húsvéti feszületes sorait.

      Mikor kicsi voltam, a húsvéti ajándék, a csokitojás, a csokicsibe és nyúl a kölnivel mutatta, hogy a Húsvét a hústilalmat jelentve meglocsolva a falusi virágokat – faluról áramlott be így összekeverve városba népszokássá válva. Ezért magyaráztam én is bele, hogy tiszteletből locsolkodnak, mert észreveszik a nőiséget, s nem másért.

      Az égigérő fának nem nőtt újra ága, Jóninak és Dórinak, akik történetét megírtam többször is – nem lettek utódaik. Ők voltak az atlantiszi vándorok az óceán felett, hol elsüllyedt. Ennek ellenére Simont a biblia Jóni fiaként szólítja meg, s ehhez berendeztek a börtönből Jóni nevű halál szülöttet.

A Pegazus tehát megfelel filmbeli képének, vagyis olyan elmeosztályt fed, amelynek tetteit felfogni nem lehet. Befogták az álombeli lovat maguknak, mint pszichopaták alkotásra.

       Sajnos a nagycsütörtökhöz kapcsolódó Pegazus, a költők szárnyaló gondolatainak fehér lova kimaradt az ünnepi versek közül. Ilyen a következő is:

Friedrich Schiller: A Pegazus igában

Egyszer valaha egy lóvásárba - lehet,
Hogy Haymarketba, hol más is kerül piacra,
A Pegazust vezette egy
Koplaló költő, hogy eladja.

Fölnyerített a csodaló
S parádézva ágaskodott magasba.
De pompás, királynak való
Jószág! - ámult a vásár népe rajta -
Hanem hátán az a két rusnya szárny be kár!
Bármely postafogat díszére válhat.

Fajtája - mondják - ritka bár:
A légen át ki kocsikázgat?
S a pénzükre mind jól vigyáznak.
Végül egy bérlő: "Szó mi szó -
Vágja ki -, ez a szárny, igaz, semmire nem kell,
De leköti vagy lenyesi az ember,
S úgy megteszi igába még e ló.
Húsz fontot, ördög vigye, adok érte!"
Az rááll, s boldogan a vevő tenyerébe
Csap: "Itt a kezem!" - Jani meg
Zsákmányával szaporán elüget.

Befogják hát a paripát;
De az, szokatlan terhét megneszelve
Vágtatni kezd, hiszen szállni szeretne!
S nemes dühvel egy sziklahát
Partján fölborítja a taligát,
"No, már ezt is tudom - így Jani. - Kerge jószág!
Magában erre sem bízok több szekeret!
De holnap lesz pár utasom, hát
Befogom majd előfogat helyett:
Így a paripa két lovat spórol nekem meg;
S a vér heve idővel enged."

Jól indul a dolog. Repül a kocsi, mint
A nyíl: a két gebe fut a gyors ló nyomában.
De mi történik? A felhők felé tekint,
S mert poroszkálni nem szokott az út porában,
Természetét követve a szekér-
Nyomról hamarosan letér,
S árkon-bokron, hegyen-völgyön át tovavágtat.
Dülöng a kocsi, táncol a kerék,
Nem használ itt se szó, se zabla, fék,
Utasai majd holtra válnak,
Míg összetörve-zúzva végre egy
Bérc tetején a kocsi megreked.

"Bolond dolog ez, fékomadta! -
Szól gondterhelt képpel Jani. -
Semmire sem megyek miatta!
De tán észretér a paci,
Ha dolga több s szűkebb a zabja."

Próbát is tesz vele. S két-három nap után
Szinte árnyékká fogy a vad ló.
"Megvan a nyitja hát, megvan! - kiáltja Jankó. -
Ekébe vele szaporán,
S fogjátok mellé legnagyobb bikám."

Szót tett követ. És nevet, aki látja:
Szántó ökörnek szárnyas ló a párja!
A griff nekidül az istrángnak szilajon,
Phöbus lova próbálná régi röptét;
Hiába: renyhén ballag a barom,
S úgy kell baktatnia neki is, ahogy ő lép!
Nagy keservében testéből tova-
Illan minden ereje, addig-addig,
Míg bújában az istenek lova
Meg nem roggyan s a porba nem hanyatlik.

"Átkozott jószág! - tört ki most Jani,
S szegény pára hátára nagyokat csap. -
Hát még erre sem vagy jó: szántani?
Mondhatom, veled jól becsaptak!"

Míg dühében ostorát szaporán
Forgatja, kint az úton, egy vidám
fickó közeledik s éppen feléje baktat.
Könnyű kezében peng a citera,
S csillogó aranyos szalaggal
Átfogva szőke hajzata.

"Földi, hová mégy e csodafogattal! -
Kiált a pórnak oda már
Messziről. - A madár egy gyöplűszáron
Az ökörrel! De fura pár!
Kipróbálni kicsit, barátom,
Kölcsönadnád a paripád?
S figyelj, mert most látsz ám csodát!"

Jani kifogja a lovát,
S a legény máris a griff hátán ül kevélyen.
Az állat, amint megérzi urát,
Topog, rágja a zabolát,
Fölszökken, hirtelen láng lobban a szemében;
Már nem a régi: újjászületik,
Szellem, isten lesz - fölemelkedik,
S pompás szökelléssel, mintegy viharban
Égnek iramlik, s mielőtt a szem
Nyomába érne, odafenn
Eltűnik a kéklő magasban.
(Ford.: Rónay György)

hétfő, 2008. május 12.

A Pegazusos költő az olajfák hegyén