Régebben nagyon sokat dolgoztam. Én voltam, aki utoljára hazament a munkahelyekről általában, ezért időnként taxit fogadtam.
      Egyszer nagyon megéheztem, s flekkent ettem volna.
Gondolkoztam, mit tegyek. Idegen városban vagyok, még soha sem mentem be egyedül vendéglátó helyre. Kis koromban voltam párszor hangversenyek után szüleimmel cukrászdában. S rossz élményem is volt: anyámat és húgomat meghívtam a Halászcsárdába vacsorázni. Túl figyelmesen szolgáltak fel nekünk, közben az egyik pincérnek gondolt állandóan a kezeimet nézte. Egészen hazáig, illetve az albérleti otthonig követett engem, s ott megszólított. Még egy ilyen város nincsen, ahol prédának nézik az embereket!
      Ekkor eszembe jutott, mi lenne, ha a taxist megkérném, jöjjön be velem, fizetem a várakozási idejét, amíg megvacsorázom. Mégiscsak más, ha véd valaki a tekintetektől, amikor belépek a vendéglőbe, s nem vagyok egyedül!
Megkérdeztem a sofőrt:
- Vacsorázna velem? – megütődve nézett rám.
- Úgy értem, én éhes vagyok, s bejönne velem vacsorázni, s fizetem a várakozási idejét.

Természetesen nem tette meg, éhesen mentem haza.  
     Pár év múlva arra lettem figyelmes, hogy hirdeti magát egy taxis cég azzal, vacsorához …kísérőnek elmennek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés