Tegnap este végignéztem Simicskó István és Friderikusz Sándor beszélgetését.

     A KDNP elismerte a máriapócsi zarándokhelyet, mint hívők helyét,

ahol a szűzanya szobra könnyezett kétszer.

    Friderikusz megkérdezte tőle: mi van azokkal, akik ezeket a csodákat - főleg a szoborimádatot - bálványimádásnak tartják, ami a bibliában is benne van, s nem hisznek benne, megmaradnak a materialitás
talaján, mint ahogyan mindig is éltek.

     Nem tudott Simicskó felelni a kérdésre megnyugtatóan.

     Pár évvel ezelőtt magam is kapcsolatba kerültem az egyik nettes portállal, mely az egészségügyi témákkal foglalkozott, meglepődve láttam, hogy utakat szerveznek Máriapócsra.

     Ha a fanatizmust az egészségügy elmebetegségnek bélyegezte, akkor
hogyan fér meg egymással a máriapócsi jelenés velük?


     Szeretetről beszélt fura vigyorral, bár maga azt sem tudja talán,  mit jelent. Szerinte a szeretet - bár tudjuk, a biblia a bűnözőké -
adottság az Istentől, nem létezik másféle szeretet.


     Az, hogy a bibliai szülöttek tanulják a szeretetet, de mégsem tudják betartani, nem tartozik az emberekre, az már igen, hogy velük  szemben sem gyakorolják a szeretetüket, erről árulkodik a parlament, a
média munkája is.


     Érdekes műsor volt, érdemes ismét végighallgatni. Sajnálom, hogy nem jegyeztem le gyorsírással a beszélgetés minden mondatát.


     Valamelyik nap már az eretnekséget hozták szóba, mint bevezetendő törvényt arra hivatkozva, hogy az ország Istváné volt és István felvette a keresztény vallást. Megrekedtek a középkorban a politikusok, vagy éppen itt  járnak történelem ismétlésben.


     Először nekik kell példát mutatni ember szeretetből, állat szeretetből - nemcsak törvényekkel -.


     A saját könyvük szerint a szeretet nem kérkedő, nem lesi a más kárát, nagyhatalmú és hosszúbíró. 

     Pál apostol idézete illenék ide a szeretetről, melyet meg kell tanulniuk a vallásosoknak a bocsánatos és nembocsánatos bűnökkel együtt.


1:16 2008.04.24.


    

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés