Milyen jó lenne szív nélkül élni, mint a legtöbb faj a világon! Nem fájna, nem bántana semmi, kiélném  rossz természetem másokon. Övék a világ, a gonoszok Volt koncertet rendezve temetnek, melyhez egy egész ország pusztai népe és cigánysága, zsidósága - misztikus alkémiások -, apokaliptikus teremtmények nyújtanak segítséget, együtt toroznak és vígadnak, örül a nyomorult nép az emberiség túlélésének.

A kő sziklákat mindig irigyeltem,
kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
állják a villámot, ha rájok sújt,
s a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha sincs "talán", se "hátha",
mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
mint zord, erős és önhitt férfiak,
és hófúvásos, sivatag-nagy télben
Fejükön csipkés jégből a sisak.
a kő sziklákat mindig irigyeltem.

A kemény szót most megtanulom én is,
de szívem bánja, mit kimond a szám,
ajkamon éles az ige, mint a kard,
de belül egy hang kérdez: "igazán?"

S a lélek ernyedt, tompa, szárny szegett.
Már megtanulok én is síkraszállni,
s nem hajigálni kő helyett kenyeret,
s lenni kő szírt, mely int és fenyeget,
kő szikla, mit meg nem ingat semmi.
Kő szikla, min a csákány eltörik. de belül fáj keménynek lenni