A szív addig jó, amig dobog, még akkor is, ha alávaló emberek között ver kétségbeesetten, nem találva emberségre, reménységre, könyörületre, amikor majd megszakad bánatában?

Klarisz mutatta be nekünk ezt a megható verset.

Csak kitartás!-biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj szivem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az uton hirtelen
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem birom nagyon,
és este ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt,jol tudom, szivem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt:az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos es ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sirtam; eső után a föld
ilyen barázdált,csapzott elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyul,
arcom hegy-völgye lagyan kisimul,
csak este ha ágyba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok

Csak kitartás,-kip-kop...pontosan,
holnap sikerül megint biztosan,
a féluton, szivem jaj meg ne állj
kip-kop....tovább is hiven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
sziv kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom;
-O Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szivem, te meg szaladj, szaladj....
Csak, kis kitartás, meg egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!