Zúg a havas erdő magas koronája

Éjszaki szél rajta veszett táncát járja.

Elszáradt levelek csörögnek a szélben,

Rémek keringnek a nagy fátyolos éjben.

Ezer titokteljes, ösmeretlen hangba

Belevegyül a holtak rég elnémult hangja.

Nevemen szólítnak, halkan rám nevetnek

Lágy ölébe hívnak csendes enyészetnek.

Már kézen ragadnak -

ím, a túlsó végről

Lefoszlott fátyol a nagy ködös égről.

Előbb csak egy csillag halk sugárú fénye

Majd beolvad a köd tiszta csillagfénybe.

Ezer csillag ragyog le a havas földre,

Hó alatt megmozdul jövő tavasz zöldje,

Elszállnak a holtak, ég s föld újra éled

- Nem, még nincs ideje -

ismét tart az élet.