Nagyon szép 2011 január 2.-át kívánok Önöknek! Hihetetlen, hogy egy számmal ismét többet írunk egy teljes esztendeig! 

 


S eljön az emlék tíz év távolából...

Nem felejtem az augusztusi reggelt.
Mint Bolkonszkij az ütközet után
Ott feküdtem hanyatt a zöld mezőben;
Mögöttem az időben béke, béke,
sebzetlen testem, előttem bezárult
holnapom: áldott, oktalan reménység.
Körülöttem a földön senki, senki,
csak szöcskék a fűben, férgek a porban;
nagy csönd, csak két cső kukorica serceg
nyárson a roskadó rőzse-parázsban...

Láttam, el sem fogad, el sem veszít
a tág világ s a fukar szerelem,
melynek álmaim önként besoroztam.
Tudtam, üres a sorsom, a zsebem,
bőrömnek ára sincs, lelkem apátlan...

S egyszerre kibuggyant a sárga nap
a lézengő felhők közül, fakó
fűszálakon kivirágzott a harmat,
fény kotorászott a kukoricásban,
nagyokat lélegzett az ég, parázsló
légáramok pihés szárnya hajolt rám,-
s a csöndes és alázatos közönyből
váratlanul vad mámorba lökött föl
a nyilvánvaló sugallat, hogy: élek,
s ennél jobb már nem történhet velem,
hogy futkos a mindenség láza bennem:
gyönyörűbbet már nem álmodhatok,-

s megértettem: majd vágyok és lemondok,
küzdők, veszítek, föl-le hord a hullám,
de lelkesít, lehűt és el sosem hagy,
majd csak végső lélegzetvételemmel,
eszméletem, az augusztusi reggel:-
hogy ott fekszem hanyatt a zöld mezőben,
szikár szegény, kit minden elhagyott,
és képtelenül, megátalkodottan,
gyógyíthatatlanul boldog vagyok.
/1963/