Kellemes napot kívánok Önöknek! Mi a véleményük arról, hogy szeressük azokat, akik megbántottak minket? Nem kellene megszüntetni inkább a kapcsolatot velük?

 


Másképp magad nem védheted —
szeresd meg ellenségedet:
kongó szobád kazánfalát,
a sokfelé tört éjszakát,
tikkasztó Halálvölgyedet:
a társnélküli ünnepet.
Ha mint polip-kar, fojtogat,
add meg neki lágy torkodat,
szorítsd szivedre, úgy öleld,
s ellágyul, ölni elfelejt.

Meg kell magadat védened —
szeresd meg ellenségedet:
hűvös gyűretlen vánkosod,
az őgyelgő vasárnapot.
Meg lehet szokni azt nagyon:
az egy-csészét az asztalon,
az egyszem lámpa fénykörét —
világot rajzolhat köréd.

Gyűrűző, tengermélyi csend.
Rég a telefonod se cseng.
Mit bámulod? Jó lenne-e,
ha most vadul fölzengene,
s zuhintana szívedre, mint
pörölyt, valami szörnyű hírt?

Szeresd meg ellenségedet:
örök-nyitott bőröndödet,
repülőterek tenyerét —
hol felhajít, hol nyúl feléd —
a sínzengést, a szállodát,
a ma kék, holnap zöld szobát,

hideg és tiszta csendedet —
szeresd meg ellenségedet,
ha torkod markolássza is,
de oltalom, de bástya is,
hol arcodat levetheted,
homlokodat leejtheted,
hol nem kell szégyelned magad:
mondd csak, mondd! Tanú nem marad.

Meg kell magadat védened.
Meg kell magadat védened.