Hűvösek az éjszakák, de még jó nyitott ablak mellett aludni, belebújni a jó meleg paplan alá. Mennyire furcsa és jó is, hogy itt négy évszak van, váltakoznak egymással. Hogy áhíthatják Afrikában időnként a hideget, s ahol hideg van, a forróságra vágynak. Nekünk bőven van részünk mindenből, mindegyik évszak szépségeit élvezhetjük, hacsak nem tántorodik el az idő megszokott kerékvágásától, mint időnként teszi mostanában.Milyen nehéz volt a kenyérre keresés a költőnek, mint ahogyan most is az, s egyre nehezebb a megélhetés!

  

Éjfélen az óramutatók! – És távol: fekete erdők!
Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban!
Hangyák! és édesen hámlik a hús! hűs záporok énekelnek –
Óh, néma giliszták! őszi csönd! jácint szellők suhogása!

Mert ősz van és agyam-kezem már igazán belefáradt
a pénzszerzésbe… – Barátaim, hát ennyi, csak ennyi az élet? –
Csönd, őszi csönd, és vége. És szomorú, hogy ez a vég,
szomorú, hogy az egészből egy szomorú vers marad csak.

Egy szomorú vers, mely tétován s gyűrötten röpdös a szélben,
mint a piros ősz ázott lobogói… Ma reggel, óh, ma reggel
még őzike volt, ugrált a kedvem! bujkált! – De nemsokára
megjött az eső, puha csepegés… Óh, lágy zene! néma giliszták!

Megjött az eső, és nézd: megállítja az óramutatókat:
perc, perc, perc: egyik se halad, mind beleragad a sárba!…
– Felejtsük el, kedves, a holnapot; itt vannak a fekete erdők:
merüljünk vissza porhanyó életnek a puha halálba!