Ez egy tipikus verse az elmúlásnak, melyet az őszi évszakkal érzékeltet a költőnő.

Kellemes napot kívánok Önöknek! 

 


A kertemben kilobbant rózsatűzre
hamvát hinti az őszi alkonyat,
a szél meg mintha rossz játékot űzne,
egy aranypénzű bokrot fosztogat.

Megadta magát, reszket a barackfa,
és vele együtt én is reszketek:
lesz-e időm s erőm még új tavaszra
az ismétlődést szebben érni meg?

Továbbadni az örömöt egymásnak,
vigasztalni és megbocsájtani, -
vagy téli estén támadt rövidzárlat,
mely egész világomat oltja ki?

Sok ráérős, nyári megalkuvásom
csak árnyékot termett, - s most hull a lomb!
Vádol, amire nem volt bátorságom,
és megszégyenít mind, amire volt.

Még kiáltanék haladékot esdve,
de bezárult az ég, választ nem ad.
Csenddé oldódik a virágok lelke,
s elfogadom az őszt. A sorsomat.