Mennyire szép az igaz szerelem! Hol kell az embernek járnia, hogy összetalálkozzon vele? 

 


Mint páros gót oszlopok összeforrtan
Tartjuk a remény boltíveit
Állunk csont-fehéren elátkozottan
Míg a törvény rajtunk be nem telik.

Tudod hogy minden ellenünkre fordul
Tudom hogy minden vád fejünkre száll
De fájdalmakon és rágalmakon túl
Tiszták vagyunk mint hó- fürdette táj

Neved az álmatlan tengerre írom
Már fodraid közt leng a szürkület
Virrassz velem örökös éber áram
Sötétedik Meghalok nélküled