Kellemes hetet kívánok Önöknek, jó hűsölést az enyhet adó esőben! 

 

Torkomban gombóc, szólni nem tudok,
Csöndet, békét akarok, de mégsem futok.
Fájó könnyeimmel küzdök, de erőm fogy,
Elveszek a világban, vajon a jövő mit hoz?

Folyton kérdem magamtól, mért vagy gyönge,
Mért nem küzdesz, miért békélsz meg könnyen?
De a válaszokat még magam sem tudom,
Senki nem tud rá válaszolni, ezt már unom.

Lassan telnek a napok, a hetek, az évek,
Alig élek már, de nem veszthetem el a csatát.
Lassan múlik az idő, de a szívemben még vérzek,
Alig élek már, de meg fogom nyerni ezt a csatát.

Szeretném megtalálni önmagam, ki ez a lány,
De még nem alakult ki bennem, csak egy talány.
Sokszor a könnyeim irányítanak, és én félek,
Nem élhetek így, látni akarok még ezernyi szépet.

Sokszor ágyamon fekszem, s várom a csodát,
Nem tudom megfejteni sok dolognak az okát.
Több száz gondolat gyilkolja a lelkemet,
Ebben én vagyok a hibás, más talán nem lehet.

Lassan telnek a napok, a hetek, az évek,
Alig élek már, de nem veszthetem el a csatát.
Lassan múlik az idő, de a szívemben még vérzek,
Alig élek már, de meg fogom nyerni ezt a csatát.

Magabiztos leszek, vidám, erővel teli,
Aki a világot boldogságával körbeveszi.
Nem fogok többet szenvedni és sírni,
Nem fogok többé segítséget hívni.

Senki nem állhat az utamba, még te sem,
Ha majd hozzám szólsz, talán észre se veszem.
Talán furán gondolkodok, fura érzések vannak bennem,
De én legalább a világban valaki lettem.

Lassan telnek a napok, a hetek, az évek,
Alig élek már, de nem veszthetem el a csatát.
Lassan múlik az idő, de a szívemben még vérzek,
Visszatértem, már megnyertem ezt a csatát.