A sírás az élet nehéz perceiben olyan, mint a májusi eső a szomjas földnek.
(Mihail Solohov)
 

   

Vártunk, tavaszi langyos permeteg.

Várt a cseresznyebimbó-rengeteg.

Vártak növésre szomjazó füvek,

cserjék is, szikkadó gyökerűek.

Vártak a kankalinos oldalak.

S ti drága cseppek, én is vártalak,

hogy tegyetek csodát, ha még lehet:

zsendítsétek meg puszta lelkemet.