Ady pontosan ismerte, milyen is a szerelem. A szerelmes ember úgy él naponta, mintha boldogság-álmot álmodna, könnyen vesz minden akadályt és elmúlik minden szenvedése. Ő mégis szenvedett, bár szerelmes volt. Sajnos a szenvedés nem múlik el, a földi Golgota megmarad akkor is, ha boldogság éri az embert, hiszen az csak keveseknek jár a Földön.

Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgota.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek . . . Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit! . . .
De mért ? . . . Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogit.
Ha ugy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt -
Többet ér egy hosszú életnél
Egy álmot nyújtó pillanat!