Szomorúan üldögélhetett a költő magányosan, amikor ezt a gyönyörű verset írta. Milyen nemes lélekre vall, aki a tücsökszót és hegedűt szereti! Nekem a hegedű sír - bár vannak kivételek -, mintha siratná az elmúló világot.

Kellemes hetet kívánok Önöknek! 

Éjfél felé Éjfélt ütött egy régi falióra,
a lámpa fénye sápadt és beteg.
A messze fák homályos ablakomra
rejtelmes-szürkén visszarémlenek.

Valahol messze sír egy hegedű,
tücsök dalol hozzá kíséretül.
Úgy fáj a hang...vajjon ki szomorú:
én csupán, vagy aki hegedül?

Éjfélt ütött az óra...rejtve, lopva
jó volna most egy hárs alá kiállni...
fátylas szemekkel elnézni a holdat...
és várni...várni...várni...