Nagyon szép vers, olyan látnoki, mint általában minden költő verse. A jövőt szépen érzékelteti a költő a két kézzel.

Ilyen szomorú, ennyire reménytelen nemzet nincs még egy a világban, hiszen Jézus ügye a tiszta angyalokkal mindig titok, s papjai hamisan prédikálnak, kereszteket emelnek, holott az Istár-Ízisz pokoljárató története volt egykor.

A mi életünk sóhajoknak hídja,
Mely átível a sötét lagunán, -
S majd jőnek egykor boldog gondolások:
Szerelmes párok - sok százév után

S a híd alatt megállnak. Ó be mások,
Be mások lesznek ők, mint Te meg én,
S majd nézik egymás ifjú arculatját
Velence ősi, komor tükörén.

A mi életünk sóhajoknak hídja,
De elszánt léptünk alatt kong a híd,
Lenn ásítnak az ólomkamarák
És rajtunk senki, semmi sem segít.

Akkor majd nászdal zeng a híd alatt,
S egy erős kéz szorít egy kis kezet, -
Mi akkor már történelem leszünk:
Fekete kő s fehér emlékezet.