Nem gondolunk bele, amikor szerelmesek vagyunk, milyen jó, hogy láthatjuk a kedvest két szemünkkel, hogy érinthetjük kezeinkkel, mennyire hálásak vagyunk, mert szépnek lát minket, olyannak, amilyenek belül vagyunk. 

Az én két fáradt asszonykezem
Hogy milyen lágy, amikor simogat,
Mily enyhén tárul, amikor ad:
Terajtad ösmerte meg.
-- Köszönöm neked a két kezemet!

Szemem, a bágyadt, bús tükröző
(Áldott csoda ez!) sorsodba nézett;
S megtanulta, hogy tiszta szövétnek,
Betlehemcsillag, égi vezér...
-- Áldjon meg az Isten a két szememér'!

Mindig azt hittem: rút vagyok,
Csak durva vágyra hangoló,
Szívet bájolni nem tudó.
-- Te megszerettél, -- s rámigézted
Ezt a halk, esteli szépséget.

Oly csúnya volt, mit eddig éltem;
Kevert, pocsékló, fél, törött!...
-- Most a múltam is rendbejött,
Ahogy tenéked elmeséltem. --
Mert láttad sorsom: megszerettem.

Nemes, szent csordultig-hited
Aranykelyhét felém kínáltad,
Szerelmed grál-borát ajánltad:
Most már, míg élek, szent leszek;
Felmagasztaltál; fent leszek;
Végig ,,te színed előtt" járva...
Ó hála, hála, hála, hála!