Klarisz hozta ezt a rövidke verset, mely a költő szív tisztaságáról dalol. Eszembe jutott róla saját rám kimért karmikus sorsot: már négy éve egy hangot sem tudok kiejteni beteg tüdőmmel, pedig az éneklés jelentette egyetlen örömömet.
[
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!
Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
