Attila halálvágya, szerelemre való képtelensége megmutatkozik ebben a versben. Ha a kedvese örül, ő halni vágyik. Furcsa lelkivilága volt, mely még a versei alapján is alig fejthetőek meg.
Nagyon sok követője akad ma is a költőnek, akik magukévá tették érzelmeit is, mai napig jár bennük a düh Attila halála miatt, holott a halálvárás hozzátartozott személyiségéhez.
Ha nem szorítsz úgy kebeledbe,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, míg álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva dőlsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok!
Ha minden percben nem kecsegtetsz,
hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
görnyedő árnyadnak fecseghetsz,
hogy gyötör a magány s a félsz.
Nem lesz cérna a szerelmedhez,
ha úgy kifoszlik, mint a férc.
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem - meghalok.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
