
Nagyon erős érzelmi indíttatású verset olvashatunk Maca jóvoltából: karácsonyi óhaját megszűntetésre ítélt népeknek. A honfoglalók az elmeosztályt jelentik Benedek Katalin BI Aranyketrec című könyve szerint, valamint vad nomád ismeretlen népeket az Antológia Humanában fellelt rokonsággal, Várkonyi Mátyás Siriat oszlopai című könyvben megírtakat, a Rákóczi terét Rákóczira gondolva hús ünnepét tartó utcanépnek az összes maffia rokonsággal együtt, a zsidókkal, a pusztai népekkel, boszorkányokkal és cigánysággal. Addig-addig tart az időhúzás, míg a régi ótörök nyelvi rokonságban megmaradt magyarok a versben említett népcsoportokkal, emberekkel együtt kihalnak végleg. Így karácsony táján nem illik beszélni bánatról, szomorúságról, de a szeretet megemlékezik ezekről a szenvedő népekről, egy pillanatig sem felejtkezhet el róluk.
Szomorúan olvastam ezt a verset, fáj a gondolata annak, hogy népek tűnnek el, szenvednek és nélkülöznek, családjukat ugyanúgy szétzúzzák, mint a mienket, hiszen hatalmas nagy hipnotikus erővel kell naponta szembenézni a régi lakosságnak, mint a honfoglalók számára ellenségeknek.
Ismét jön karácsony, -- nap mint nap közeleg, --
belopja melegét, -- tárd ki a szívedet:
Gondold el mit tehetsz, hogy mást is hevítsen
a JÓ, mivel Téged megáldott az Isten...
Gondold el: -- Erdélyben s az al-Duna táján
(sôt öt világrészen) a kegyetlen ármány
Heródese üldözi szadista szeszéllyel,
-- Jézuskák, Máriák küzdenek a téllel --
menekül a székely...
Oláh is követi... Hiszen ôt is bántja
hogy megsemmisül a faboronás háza.
Földgyalú nem kimél sok-sok ôsi telket, --
amit dolgos szülôk egykor építettek --
se gyümölcsös kertet, -- se karácsonyfákat --,
mik a kunyhók körül mostanig ôrt álltak...
A zsarnok szívtelen: -- széttép sok családot,
hogy elszakítsa a hű szeretet-láncot.
S hogy kegyetlenségét kifelé kendôzze, --
ha majd a nemzetek ôt vonják kérdôre --
papírt írat alá: ,,Mi önként távozunk,
nem kényszerít senki!'' (Holdkórosok vagyunk...?)
Ott hagyják a hazát, -- bujdosnak világgá --
hol az anyanyelvén szólhat magyar, -- oláh,
mert rabszolga munkát vállalni a télre,
egy nemzet fiának sincsen a kedvére;
és a Duna-delta megmutatta nékünk:
,,félmillió hôsi halott'' vérén épült
És jön a karácsony, -- a tél már közeleg, --
ki fogadja be az éhezô sereget?
Hová meneküljön: -- a másik koldushoz,
ki alamizsnáért maga is most futkos?
Megnyomorították Európa szívét...
Hallgassátok meg már Kossuth üzenetét:
,,Dunai államok DUNA SZÖVETSÉGE --
Igazság, Szeretet vézerljen végre --
Fogjatok össze mind: -- Ne kerüljön vérbe!
Akarjátok mind a nemzetközi békét, s
egyesült erôvel szerezzetek érvényt
a huszadik század Nagy Ítéletének:
,,Szabadságot, Békét Kárpátok közének
s mindenütt e világ koldus, rab népének!''
Ne kelljen szenvedjen sok menekült lélek,
anyák és gyermekek, aggastyánok, vének...
Kik százezer számra beteg, -- tehetetlen, --
hamvadó reménnyel, -- koldus lágerekben
vergôdnek nap mint nap s fájón sóhajtoznak:
mikor örülhetnek egy meleg otthonnak
,
boldog karácsonynak?...
Hisz' mind úgy születtünk kicsiny emberkéknek
s akkor örvendenénk karácsony esténknek
ha nem üldöznék a sok ártatlan népet
s jutna falat, fekhely s ruha minden népnek!
Gyúljon ki a világ Nagy Karácsonyfája s
minden emberfajta égô kicsi lángja
szórjon fényt Európának is szívébe, --
érezzük melegét: -- megszületett végre
az igaz, -- ôszinte -- emberséges béke,
Szegénynek, -- gazdagnak közös örömére!...
(Toronto, 1988)