|
Karácsony
2008.12.02. 20:54
 Niki ezúttal egészen új oldaláról mutatkozik be. Boldogságában írt verset, a szeretetről mesél nekünk.
Örülök a boldogságának, a szeretetnek, mely szívét melengeti.
Kopogott, s én beengedtem.
Hideg tél volt, s fújt a szél.
Vajon mit tehettem?
Azt, mit minden gyönge szív.
Nem kérdeztem, nem is mondta.
Csak néztem,
Mint ő énrám mosolyogva.
Miközben meleg teát szürcsölgettünk.
Haldoklóan gyorsult a lélegzet,
Hisz ez az enyém, a két kezem,
Melyet szorít buzgón, fájdalmasan,
Remegő kételyek közt.
Könny szökött, s folyt az orcára,
Az enyémből, az övéből
Egyszerre, kínokat formálva.
Azt éreztem, amit ő.
Megölelt, s én szorítottam.
Fázott, mert remegtem.
Tudtam, hogy menni muszáj,
S örültem, hogy ismerhettem.
Ajtó nyílott, s befújt a szél.
De mosolyogva távozott,
S ekkor fülembe halk zenét mesélt
Szíve rejtekéből.
Köszönöm. Ezt mondta.
Mást nem is regélt a száj,
Be jó volt, be szép volt,
Gondolatom ezen járt.
S táncoltam a falak között,
Melyek meséltek nekem,
Hogy ő volt az egyetlen,
Kit oly nagyon szerettem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
