Csodálatos verset hozott Klarisz Adytól, akit egész élete során szinte saját bűnök által elkövetett önvád gyötört. Élete során megtapasztalta Jehova istenségben bízó önmagában a szerzett vérbaj mellett a spiritiszta Béka-Pápának ábrázolt adventista könyvekben fellelhető Parabestia kínzását, mely éjjelente a mellén feküdt írásai szerint. Tehát ez van a spiritiszták fölött többek között, ezek szerint valóban nem halnak meg, életük után átmennek a másik világba, a saját fénykapujukon keresztül.
Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserű álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szívünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Csodálatos verset hozott Klarisz Adytól, akit egész élete során szinte saját bűnök által elkövetett önvád gyötört. Élete során megtapasztalta Jehova istenségben bízó önmagában a szerzett vérbaj mellett a spiritiszta Béka-Pápának ábrázolt adventista könyvekben fellelhető Parabestia kínzását, mely éjjelente a mellén feküdt írásai szerint. Tehát ez van a spiritiszták fölött többek között, ezek szerint valóban nem halnak meg, életük után átmennek a másik világba, a saját fénykapujukon keresztül.
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserű álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szívünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.