Emberi Értékek - G-Portál

Hallottatok-e a vértanúról,
Alexandriai Katalinról
Elsorolom most néktek,
Mit tett a kereszténységnek.

Ő élt vala, mint Costus király lánya,
Ismerős volt néki a művészetek ága.
Okos és szép-fehér holló hajadon,
Egy pillantás reá és eltűnik a nyugalom.

Vitatkozásban okos érvei,
Hitetlenek elleni dicső kincsei,
Idézte ő a filozófusok tanát,
Ezzel is szolgálta isten akaratát.

Történt egyszer Alexandriában,
Maxentius császár birodalmában:
Összehívott szegényt és gazdagot,
Parancsolta nekik: ’Áldozzatok!

Áldozzatok a bálványisteneknek,
Tagadjátok meg a kereszt szülte rendet!”
A császár e szertartást azért rendezte,
Ki megtagadja ok legyen bűntettre.

Hallja Katalin az állatok bőgését,
Gyilkos martalócok barbár üvöltését,
A szent kereszttel megjelölte magát,
Megerősítette isten szolgálatát

Elindult a szűz néhány szolgájával,
A templom előtt szót vált a császárral,
„Méltóságod előtt fogok tisztelegni,
Ha a mennynek teremtőjét el fogod ismerni.

Beszélek hozzád oly erős érvekkel,
Melyeket csak bölcs ért, más ember nem
Áldozzanak az együgyű bálványoknak?
Hódoljanak be a te parancsodnak?

Nézd, a természet mily’ csodákra képes,
Vizsgáld a tengert, földet és eget,
Aztán tanuld meg ki hatalmasabb nála,
Ő az istenek istene, a mi dicső urunk.!”

Számtalan allegórikus, metaforikus,
S mivel filozófus is, dialektikus érvvel
Melyet misztikusan értelmezett
Dicsőítette a kereszténységet.

Maxentius császár elvesztette eszét,
Nézni alig tudta a földnek e szépségét:
„E lány valóban kincset rejteget?
Palotámba zárom, mert másé nem lehet.”

Boldogan várta, hogy hazatérjen,
Katalinnak több kérdést tett fel,
Melyekre bölcs ékesszólással válaszolt,
Költők irományából idézve a sort.

Titkos parancsot küldött a császár
A lány okossága láttán,
Minden tudós férfiút odarendelt:
„Tisztességben éltek, ha legyőzitek!”

Felháborodtak a bölcsek evégett,
Nem hitték, lánynak ennyi esze lehet.
„Világ nagy rétori mutassátok meg,
Érvei kinek meggyőzőbbek!”

Beteljesült, amit isten mondott,
Megtérítette a félszáz szónokot,
Szólalni a tan ellen nem mertek,
Ezért a császár bosszú-tárgya lettek.

Ki éltüknek szörnyű véget vetett,
Máglyán égette mind az ötvenet,
Katalin előtte megáldotta őket,
Kereszttől a mártírok hite erősebb.

Aztán a szűzhöz fordult a császár,
Sötét lelkével, akár a sátán:
Tied palotám második helye,
Leszel-e mindenkinek istene?

Katalin neki emígyen felele:
Ő, amíg él Krisztusnak jegyese,
A földön nincs más szerelmese,
Legyen bár pokollá élete.

Erre a lányt szerzámmal kínzatta,
A sötét tömlőc mélyébe záratta,
S hogy bűntetése még szigorúbb legyen,
Tiltása: tizenkét napig ne egyen!

Elnyerte a szűz a királyné kegyeit,
Ki látta, angyalok kenik sebeit,
A hadsereg vezetőjével, s seregével
Ismerkedtek a kereszténységgel.

Az istenhez fohászkodott szegény,
Ki a mindenség szemkék egén
Fehér galambbal küldött élet-mannát,
Végül az úr megáldotta a lányt.

Katalint a császár elővezettette,
Ajánlatát neki ismét megtette,
S mikor a választ megértette,
Megkínzatásra ítéltette.

Ekkor az úr elküldte angyalát,
Széttörni a császár kínzóvasát.
A malom oly erővel repült,
Négyezer pogány életébe került.

A királynét Katalin pártolása
Odalökte hóhér pallosára,
Fejét és mellét lemetélték,
Keresztény hívei testét eltemették.

Másnap a császár meglátta.,
A királyné teste el lett ásva.
Ekkor így szólt véres ítélete:
Hulljon porba egész hadak feje!

Katalinhoz szava ekképp zengett:
A királynét megöletted,
De te első lehetsz még palotámban,
Ha nem, készülj a halálra.

A szűz válasza egyben ítélete,
De nem múlott el az ő reménysége,
Kérve kérte királyát, Jézusát,
Ismerjék meg az utolsó óráját.

Ekkor a csendet megtörte a szózat
Krisztus hangja szólt le a jónak.
Ezzel Katalint felbátorította:
Az ég lesz a végleges otthona.

Testéből tej ömlött, mikor fejét vették,
Az angyalok a Sinai-hegyre vitték,
A mártírcsontból oly olaj folyik,
Minden nyomorék tagot meggyógyít.

Így lett vértanú szent Katalinból,
Élet vize fakad törött csontjaiból,
Kinek ékesszólása, tanítása
Az arany legendában örök igaz fáma.

Miskolc, l991. április l5.