A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán     ágyamra ül fásultan a magány,     és rámtekint és nézdeli magát,     és fésüli hosszú, hosszú haját.     Eszelős hölgy. A szeme oly szelíd,     és bontja, oldja tornyos fürtjeit,     és oldja, bontja - percre perc enyész -     és újra kezdi mindig.     Sose kész.     És oldja álmom, bontja gondomat,     álomtalan partokra hívogat.     Ha szunnyadok, csörrennek fésüi,     hosszú haját nevetve fésüli.     Csak hallgatom álomban, éberen,     hogyan motoz-motoz az éjjelen.     Most újra kezdi. Végtelen haja     oly hosszú, hosszú,     mint az éjszaka.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.