Klarisz csodálatos verset hozott nekünk Dsida Jenőtől. Az ember csak gondokból áll? - kérdezhetjük. Egészen tavaszig kitartanak a gondokból rakott tüzek a kályhában. Régi szép időkre emlékezünk, amikor délutánonként hamar sötétedett, s ilyenkor játszottunk, meséltünk, az almák, lekvárok, befőttek, savanyúságok mellé elraktároztuk a téli meséket is. Persze az csak akkor igazi csoda, ha családi házban lakunk. A háznak megvan a maga varázsa, a magánya, csendje.
Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk.
De októberben nagyon félünk.
Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk
s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.
Gyümölcsök helyett kis szobánkban
a polcokra meséket rakunk,
duruzsoló, piros, érett meséket:
fehér időkre kellenek.
Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
- hiszen annyi van, annyi van! -
rövidke négy hónapig, öt hónapig
bizton eltartanak.
Vacogva megcsókoljuk egymást.
Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
húzunk magunkra takarónak:
Téli álomra térünk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
