Vágy, szenvedély bevonja szárnyát;
Dalaim immár csendesek;
Bennük csak néha-néha zendül
Egy álom, egy emlékezet.
A szép tavasznak álma őszkor;
Virágokról édes regék.
A szív, mely lemondásra készül
S úgy megzokog; Ne még! ne még!
Lehajtja szép fejét a rózsa;
Nem éli túl a hév nyarat.
S az édes vágyak, a virágok,
Szívemben is hullonganak.
Bágyadt a nap, bágyadt a tájék;
A télre fázva gondolok,
S a langyos őszi napsugárnál
Vérem még egyszer föllobog.
Tavasz mosoly reám keresztül
Egy rózsaszínű fátyolon.
Látom virulni a világot,
S csak álmodom, csak álmodom...
AJÁNLOM AZ OLDALT
Klarisz-csoda verset olvashatnak Kedves Olvasók. Bizony, tavaszig csak álom a nyári nap a zöld lángú rétekkel, mely sokaknak, mióta paneldobozba, mint gyufás skatulyába zárták, álom régóta, legfeljebb az ablakon át láthatják rossz gyermekek visongásai közepette a rétet, vagy a fák szélfútta ágait. Van, akit börtönre ítéltek a környezetvédelemért 1967. óta, nemcsak saját teste börtönébe zárták, hanem valódi börtönébe a semminek, hogy elmondhassák, semmi ágán ül az Isten a fekete megyében, jöjjön, segítsen, ha akar, s ha létezik.
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
