|
Egyenként
2008.08.08. 22:32
Nagyon köszönöm Klarisz csodálatos történetét. Sokszor eltűnődöm azom, hogy míg egyik ember szomorú a másik mulat, teli torokból nevet. Úgy gondoltam valamikor régen, akkor lesz rendben a világ, amikor mindenki együtt érez azzal az egy szomorúval, s mindaddig nem örülnek együtt, míg egynek is oka van szomorúságra. De ilyen világ talán soha nem jön el. Klarisz történetében sem lehet az összes tengeri csillagot megmenteni, csak néhányat, azok a boldogok, a többi elpusztul és ez szomorú, míg, amelyeket visszadobnak, boldogok lesznek.
Egy barátunk napszálltakor a néptelen mexikói tengerparton kószált. Séta közben észrevett egy másik férfit a messzeségben. Közelebb érve látta, hogy az odavalósi illető fáradhatatlanul hajladozik és valamit a vízbe dobál.
Miután még inkább megközelítette, megállapította, hogy a mexikói a dagály által a partra mosott tengeri csillagokat szedegeti össze és egyenként visszahajítja őket az óceánba.
Barátunk elképedt.
- Jó estét, uram! - szólította meg a férfit. - Azon tűnődtem, hogy min fáradozik itt.
- Visszadobom ezeket a tengeri csillagokat a vízbe. Tudja, a dagály partra vetette őket, s ha nem segítek rajtuk, elpusztulnak oxigén nélkül.
- Értem, de hát százával hevernek itt a fövenyen. Ekkora tömeget nem tud visszajuttatni a vízbe. Meg aztán gondoljon csak bele: nyilván ugyanez a helyzet végig a parton, sok száz kilométeren át. Akárhogy töri magát, nem lesz látszatja a munkájának.
A mexikói elmosolyodott, lehajolt, felvett egy újabb tengeri csillagot, és a hullámok közé dobta.
- Ennek az egynek mégsem mindegy!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
