Másság munkában
2008.05.19. 02:12

Furcsa érzelmekkel viseltetek a munkások iránt. Nem tudok velük kontaktust kialakítani, bár olyan városban élek, ahol nagyrészt fizikai munkások élnek – éltek – már 1988. óta.
Nekünk édesapánk mindent megjavított maga a ház körül, néha sajnáltuk, amiért olyan sokat dolgozik magára utalva, rengeteg szellemi energiáját, ami benne volt és jó szervező készségét elpazarolta nehéz munkákra.
Ha elromlott később valami az albérleti házban, a házi bácsit kértem meg a szerelők fogadására. Volt, amikor beosztottaknak adtam oda a lakáskulcsot, ha nagyon fontos javítani való volt. Ilyenkor kiabálta volt férjem, hogy a „fiúk” nekem mindent „megcsinálnak”.
A csinál nem véletlenül van zárójelbe téve, ezt külön kihangsúlyozva tanultuk, mint nem használandó szót, amit mellőzni lehet. Egyszerűen csúnya.
Amikor elváltam, barátnőm közölte:
- Lehetőleg, ha valami elromlik, csak női szerelőt engedj be a lakásba!
Hát nem engedtem be semmilyet, ha elromlott valami, úgy is maradt, mert nem volt már rá pénzem. Enni is csak a gyerekruhák eladása árából tudtunk.
A szerelő, a munkás egy más világ, másképpen beszélnek, egy fél szóval sem értjük meg egymást. Hívtam köművest családi házhoz, be akart csapni. Ugyanígy jártam más szerelőkkel is, egyikről cikket is írtam a helyi újságba, amelyik az antennát bekötötte a beázott épületes első szétberhelt MIK lakásba, amelyet elfoglaltam jogerőre emelkedés előtt vesztemre, mert soha többé nem tudtuk elhagyni a várost. Olyan televíziót adott el nekem, ami csak egy napig működött.
Nem volt apa és házi bácsi, aki képviseljen engem.
És ezek valahonnan megérzik, vagy látják, hogy érzékeny emberrel állnak szemben, amivel vissza is élnek. Amikor a vízórát cseréltettem le tavaly, egy cigányt küldött a kisiparos KFT, amit felhívtam. Még ezer forintot rákért az előre megállapodott árra, mint magának megszabott borravalót.
Panel-programos lett a második bérház, ahová bekerültem kényszerűségből a családi házból, amit felújítás végett és friss levegő miatt vásároltam, de teljesen tönkrement, feljött még a talajvíz is, eláztatva mindenemet.
Idejöttek elsőnek a szerelők. A ruháikat lehajították az ágyamra, kávét kértek. Aztán ollót is kértek, odaadtam a szabó ollómat, nem tudtam, milyen célra van szükségük rá. Csavart nem hoztak az ablakhoz, másnap reggelre ígérték. Nem jöttek.
Tudakozóból megtudtam telephelyük telefonszámát, amin egy biztosító cég jelentkezett. A helyi képviselőjük nem vette fel a telefont, az ablak viszont használhatatlan volt, nem lehetett bezárni sem.
Felhívtam a közös képviselőt, mondtam, mikor leszek itthon, mert orvoshoz kell mennem, azt mondta: szóljak a munkásoknak, amikor hazajöttem.
Szóltam nekik. Egymásra mutogattak, de egyik sem akarta betenni a csavart az ablakba. Ezt követően ismét telefonáltam Matáv-os vonalon mobilt hívva a közös képviselőnek, aki megígérte, hogy az ablak meg lesz javítva. Délután aludtam, amikor egyikük feljött, hozva a csavart magával, furcsa dünnyögésekkel, melyeket nem értettem – éppen akkor ébredtem fel -.
A szabó ollómra már vizet ihatok, pedig németből hozattam, miután az előzőt is hasonló módon egy alkalomra kölcsön adtam. Kicsinyes vagyok?
Nem! Nem szeretem a nem becsületes munkásokat, szerelőket. Mintha nem is egy világon élnénk. Érdekemberek, amelyet megszokni olyan embernek, mint én, akinek édesapja ingyen segített mindenkinek, amiben tudott.
Régen másképpen oldották meg a mesterségeket, megbízhatók voltak a kisiparosok is. Amikor ideköltöztem, egyből felhívtam a KIOSZ-t tévészerelő ajánlás ügyében, de csak egyet tudtak javasolni.
Azóta nagyot változott a világ. A rossz munkát végzőknek vannak jogaik. Külön Békéltető testület gondoskodik arról, hogy senki se menjen perre ellenük, bármilyen kárt okozzanak is. Az emberek csak legyintenek egyet, ha bíróságról van szó, mert senki sem szeret hivatalos helyre járni, meghurcoltatni magát.
Aki tökéletesen végzi hivatását, ugyanilyen munkát vár el a fizikai dolgozóktól, munkásoktól, szerelőktől is, ami nevük becsületére válik.
vasárnap, 2008. május 18.
|