|
Vox Humana: Halál
2008.04.12. 03:30
 Ez az 1994-ben született vers, a Halál emlékezés.
Az én szeretteim fölött haláluk előtt már tort ült a Halál népe, teszik ezt mai napig.
Emlékezem névnapján apámra és öcsémre, akik emberdeformáló Halál áldozatai lettek, bár a bűnt soha nem ismerhették, értetlenül állt az öcsém a halotti tort ülő egészségüggyel és az elmeosztályokkal szemben.
Apa mindene a virág, a természet volt. Időnként az összes virágfajtából vittünk haza, s telepakoltuk a házat szebbnél szebb virágokkal.
Mikor volt csak boldog az ember,
S élt-e, ki bút soha nem dalolt?
Volt-e kinek szívében csak rózsa nyílott,
S tövise mások szívébe sosem hatolt?
Mikor az élő szív megtöretik,
Tud-e még mosolyt fakasztani kín?
Ha égő fájdalmak szaggatnak testet,
Beteg lelkeknek mi lehet az ír?
Mikor élő-halál minden ébredés
És tél jege kúszik a szívbe,
Minden pillanat borús látomás,
Mi süvítve száguld az éjbe.
Mikor egy ábrándba menekülve,
Dacos ütemre jár a kéz, s a láb,
Magányról sírdogál az őszi szél,
Az Élet a Halál meghívójára vár.
Mikor tort ülnek a Remény felett,
Szakadt húrokon bong a Szerelem,
Az Élet kacaja sikolyba vész,
Boldogsághoz símul a Gyötrelem.
Mikor az Árnyak, vad táncot járnak,
Az arcokra kiül a borzalom,
Hideg sátrat von szóra félelem,
Ritka a megértés, mint az irgalom.
Mikor lehet boldog az ember,
Él-e az, ki bút soha nem dalolt?
Lesz majd kinek mindig virág nyílik,
S a Halál benne soha nem ül tort?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
